Hogy miről híres Köln?

Többek között bizonyára a kölni dómról, Jacque Offenbachról a híres francia zeneszerzőről, aki a város szülötte volt,  meg persze a kölniről…

És ne feledkezzünk meg a világ egyik legjelentősebb fogászati kiállításáról sem!

A globális fogászati ​​ipar szakemberei kétévente Kölnben találkoznak az IDS (Nemzetközi Fogászati ​​Szimpózium) alkalmából, hogy bemutathassák egymásnak és a nagyközönségnek legújabb fejlesztéseiket, iránymutató újításaikat.

Most pedig bemutatunk néhány érdekes tényt és számot, melyeken keresztül a Kulzer ehhez a rendkívül nagyszabású kiállításhoz kapcsolódik:

Mikor?

Idén 38. alkalommal adnak egymásnak találkozót a fogászati ​​világ legnagyobb nevei március 12–16-án  az IDS-en Kölnben.

Az első IDS-t a Verband der Deutschen Dental-Fabrikanten (ma a Német Fogászati ​​Ipari Szövetség) szervezte 1923-ban a berlini állatkertben, mindössze 29 kiállítóval.

A Kulzer nagyon korán, már  1937-ben csatlakozott a szakkiállításhoz.  Bemutatta a Paladont, az első fogászati ​​metil-metakrilát műanyagot.

Bár az IDS eredetileg (mint ma is) az egész fogászati ​​iparág kereskedelmi kiállítása, 1976-tól 1993-ig csak „fogászati ​​technológiai kiállítás” volt a fogtechnikai termékek számára.

Hol?

Kezdetben a helyszínek igen változatosak voltak, és az IDS-et Wiesbadenben, Hamburgban, Düsseldorfban, Münchenben, Frankfurtban és Stuttgartban is tartották. 1992 óta a világ vezető szakkiállítását Kölnben tartják, ahol minden második évben kerül rá sor.

Méret

Az IDS folyamatosan nő. Míg 2007-ben mintegy 1700 kiállító vett részt, 2017-ben a világ 59 országából érkező több, mint 2300 fogászattal foglalkozó cég összesen 163 000 m2-es területen foglalt helyet!

2019-ben a kiállítási terület várhatóan új, 170.000 m2-es rekordot fog elérni.

A legutóbbi IDS-en 155 országból 155 000 látogató volt kíváncsi a világ vezető fogászati ​​szakkiállítására.

Különösen egyre több nemzetközi látogató érkezik Kölnbe; 2017-ben a külföldről érkezők részaránya meghaladta a 60 %-ot.

Ez a megnövekedett nemzetközi érdeklődés jól tükröződött a Kulzer standján is!

A Kulzer az IDS-en

Ebben az évben a Kulzer 630m2-es területen mutatja be termékeit.

A stand építői egy héttel a kiállítás megkezdése előtt már megkezdik az installációk felállítását.

A kiállítási bútorok és felszerelések 8 teherautó segítségével és számos szállítási alkalommal kerülnek ki a standra.

A látogatók, partnereink számára, és a rövid pihenők kellemes eltöltésére felépítünk egy kis kávézót is.

A kávézóban kb. 40 kg kávébab fogy majd el a kiállítás 5 napja alatt.

Nemzetközi szinten körülbelül 150 munkatársunk gondoskodik majd arról, hogy a Kulzer standon tett látogatás hosszú távra szóló impressziót nyújtson a vendégeinknek.

Hogyan néz majd ki a standunk? Milyen termékekkel és érdekes aktivitásokkal lepjük meg látogatóinkat?

Legyen kíváncsi, és találkozzunk az idei IDS-en!

Még több információ az IDS-ről