Dr. Csányi Zsuzsanna a családi utat folytatva került a dentálvilágba. A fogtechnikusi képzés után bebarangolta és kitanulta a szakma minden ágát, így kivételesen komplex rálátása van a területekre. Orvosként is jól ismeri a problémákat, amelyekkel a technikusok szembesülnek munkájuk során. Arról beszélgettünk vele, mi mindent tehetünk azért a tanulmányoktól egészen a mindennapi esetekig, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a kollégákat, és intenzívebb szakmai párbeszéd jöjjön létre. Jurás Edina interjúja.

Zsuzsi, honnan indult a pályafutásod, mekkora utat kellett bejárnod, hogy idáig eljuss?

1998 óta sikeresen működő, saját kis családi fogászatunk van és ez, ha nem is tudatosan, de erre az útra terelt engem. A történetemben van egy kis csavar, ugyanis a tanulmányaimat nem a fogorvosi egyetemen kezdtem el, hanem az alapoktól indultam. Ez azt jelenti, hogy végigjártam a fogtechnikus képzést, majd dolgoztam is a szakmában, mely mellett párhuzamosan elvégeztem a fogászati asszisztens képzést, majd az arra ráépülő dentálhigiénikus képzést is, mely befejeztével már prevenciós beavatkozásokat is végezhettem szájban.

Mi volt a késztetés, ami arra vitt, hogy a laborélet után rendelőben dolgozz?

Nagyon szeretem a közvetlen emberi kapcsolatokat, így motivált az, hogy közelebb kerüljek a páciensekhez, hogy lássam a munkám eredményét saját szemmel. Nem utolsó sorban szerettem volna minél inkább megérteni a munkafolyamatok összefüggéseit mind rendelői, mind labor oldalról, ezzel bővíteni a rálátásomat a szakmára.

„…szerettem volna minél inkább megérteni a munkafolyamatok összefüggéseit mind rendelői, mind labor oldalról, ezzel bővíteni a rálátásomat a szakmára.”

Tulajdonképpen innentől kezdve csak egy lépés választott el, hogy fogorvostan hallgatónak jelentkezz…

Ez így van. Mégis az érdekessége a történetnek, hogy valahol nem saját ötletből született a döntés. Ekkor még nem volt számomra ez kitűzött cél. Dentálhigiénikusként nagy pácienskörre tettem szert, és a kedves betegeim pozitív „suttogására”, ösztönzésére adtam be 2010-ben a jelentkezésemet, majd felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karára.  Miután sikeresen befejeztem az egyetemet, Dr. Kivovics Péter, címzetes egyetemi tanárnak köszönhetően elkezdhettem a rezidensképzésem az Fogászati És Szájsebészeti Oktató Intézet, konzerváló fogászat és fogpótlástan rezidenseként. Nagyon sokat köszönhetek az Igazgató Úrnak és ennek az Intézetnek, hiszen nagy mértékben hozzájárult szakmai fejlődésemhez, és 2018-ban sikeres szakvizsgát tettem.

Kijelenthetjük, hogy komplett rálátásod van a fogászat minden területére. Mit gondolsz, a négy különböző képzési formát hogyan lehetne közelebb hozni egymáshoz annak érdekében, hogy a fogászatban dolgozó szakemberek, vagy leendő szakemberek még jobban átlássák és megértsék egymás munkáját?

Az asszisztensi és a dentálhigiénikus képzés kapcsán a tanulók napi szinten, a kötelező gyakorlatuk miatt kapcsolatban vannak a rendelővel, fogorvossal, tehát az asszisztensi képzés oldaláról ez működik. Véleményem szerint a fogtechnikus képzés az, melyet össze kellene vonni a rendelői élettel, annak érdekében, hogy a fogtechnikus tanuló ne csak a képzés elvégzése után találkozzon először fogorvossal. A fogtechnikus tanulókat és a fogorvostan hallgatókat a fogpótlástan keretein belül jobban bele lehetne vonni egymás képzésébe, hogy már a pályakezdésük előtt megtanuljanak együtt dolgozni, kommunikálni, illetve egymás munkafolyamatira nagyobb rálátást kapnának már a képzési idő során. Én akár egy olyan képzési formát is el tudnék képzelni, ahol a fogorvostan hallgató preparál egy fogat, leveszi a precíziós szituációs lenyomatot, azt megkapja a fogtechnikus tanuló, melyből szekciós mintát, majd a rögzített pótláshoz szükséges vázat elkészíti, majd a gyakorlatvezetőkkel közösen a fogorvostan hallgató lepróbálja a fogtechnikus tanulóval együtt a vázat, így rögtön mindenki visszajelzést kap a munkájáról. Úgy gondolom, hogy a tanuló időszakban eltöltött idő megtanítaná a leendő kollégákat az együttműködésre és a gördülékenyebb kommunikációra.

“Úgy gondolom, hogy a tanuló időszakban közösen eltöltött idő megtanítaná a leendő kollégákat a közös együttműködésre és a gördülékenyebb kommunikációra.”

Gondolkoztál-e már azon, hogy ha most állnál pályaválasztás előtt, mit csinálnál másként?

Sokszor gondolkoztam rajta, hogy mit hagyjak ki azért, hogy ne 31 évesen végezzek, és ne 34 évesen legyen meg a szakvizsgám, de nem hagynám ki egyik lépést sem. Kijöttem az egyetemről, az első munkám egy felső körhíd volt. Viszont mivel fogtechnikus-tanuló voltam, sokat gipszeltem, láttam a hibákat, ez annyira bevésődött, hogy pontosan tudtam, hogy kell a tengelyállást nézni, hogy kell fektetnem a turbinát stb. Készségszinten jönnek a dolgok a lenyomatkeverésnél is, már teljesen érzésre megy, nem kell gondolkoznom. Ebben nekem nagyon sokat adott a fogtechnika, ennek köszönhetően jobban átlátom és értem a munkafolyamatokat, ismerem az anyagokat, a technológiákat.

Szakmailag mindenképp profitálsz abból, hogy végigjártad a négy képzési formát. Én arra is kíváncsi lennék, ami a hétköznapokban sokszor kritikus pont lehet, és amelyhez nélkülözhetetlen a szakmai tudáson túl az empátia, megfelelő emberismeret, alázat, melyet talán nem is tanul az ember a képzési formákban: a betegekkel való kommunikáció. Mi a tapasztalatod?

A kezelés ideje alatt, vagy akár egy nagyobb fogmű elkészítése során nagyon sok múlik a megfelelő, pontos kommunikáción. Ez alatt a páciens- fogorvos és fogorvos-fogtechnikus közötti kommunikációt egyformán értem. Mindannyiunknak, akik a fogászatban dolgozunk, közös kell, hogy legyen a célunk. A páciensnek akarunk jót, ezért ahhoz, hogy sikerélményünk legyen, nélkülözhetetlen a pontos és határozott kommunikáció egymás között, illetve a páciensek irányába is. Az utóbbi talán a legfontosabb, hogy tudja mire számítson, hogy fel tudjon készülni a kezelésre, és nagyobb biztonsággal merjen eljönni a rendelőbe.

Számodra mi az, ami ezekhez a kommunikációs folyamatokhoz magabiztosságot ad?

Ha az ember tisztában van, érti a fogtechnikai technológia lépéseit, a szakma szabályait, tudja, hogy a fizika törvényeit nem írhatjuk még a fogászati technológiában sem felül. Sokkal könnyebben el lehet fogadtatni a páciensekkel a folyamat és a határidők miértjét. Ha a páciens sokallja a fogpótlás elkészüléséhez szükséges határidőt, el tudom neki mondani és meg tudom értetni, hogy miért annyi, amennyi a munkafolyamathoz szükséges idő, mennyi munkafázison kell átmennie egy lenyomatnak, mintának, mire elkészül a fogműve. Ez a tudás ad számomra egy magabiztosságot.

Véleményed szerint mi a legfontosabb ahhoz, hogy egy fogorvos megbirkózzon a mindennapi szakmai kihívásokkal?

Nekem sosem fájt kérdezni. Nagy előny, ha a fogorvos, az asszisztens és a fogtechnikus jó kapcsolatot ápol, hisz ahány rálátás, annyi megoldás lehet a problémákra. És talán sokszor a kihívások a kommunikációnál kezdődnek. Sokat lehet egymásnak oda-vissza segíteni. Engem édesanyám mindig alázatra nevelt, valamint arra, hogy mindenkinek megbecsüljük a munkáját. Szerintem az a jó fogorvos, aki alázattal van a szakmája, a páciense és kollégái iránt.

Hogyan lehetne elérni, hogy időben kialakuljon a megfelelő párbeszéd a szakmák között?

Amikor a képzés ideje alatt a műanyag fogakat lecsiszoltuk, és valakié nem volt jó, az adjunktus előrevitte, kivetítette, és megnéztük együtt, mik a hibák. Így mások munkáját is láttam, nem csak a sajátomat, és ez nagyon hasznos volt! Jó lenne a fogorvostan- hallgatókat, fogtechnikus-tanulókat, asszisztensi hallgatókat, dentálhigiénikusokat is néha közös fórumra összehozni. Ott lehetne egy jó vita, meg lehetne beszélni a hibákat, abból nagyon sokat lehet tanulni! Egyes témákat konferenciákra is el lehetne vinni. Fontos, hogy ne húzzon szét ez a többféle képzés, hogy legyenek közös pontok.

Fotó: Békési Tamás

Segítsen tapasztalataival, ossza meg ötleteit!

Kérjük, ossza meg velünk az ötleteit és véleményét Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/KulzerHungary/